Japán cirkáló - T2 - Chikuma

  • Palanova
  • Témaindító
  • Látogató
  • Látogató
8 éve 4 hónapja - 8 éve 4 hónapja #9133 Írta: Palanova
Japán cirkáló - T2 - Chikuma téma létrehozva Palanova által
Hajóelemzés

Történelmi háttér
A Chikuma osztály építését 1907-ben kezdték meg, és első családja volt az ekkor indult fejlesztéseknek és nézetváltásnak mely a a Japán Birodalmi Haditengerészetet kezdte áthatni. A célja a változásnak hogy felépítsenek egy kifejezetten gyorsan reagáló haditengerészetet a kor legmodernebb technológiáival. Ekkor merült fel az igény Kongo osztályú csatacirkálókra is, és az okot a változásra az 1904-1905 között lezajlott orosz-japán háború adta, melyet japán megnyert ugyan, de rávilágított a haditengerészetük akkor állapotára és hiányosságaira.
A három hajóból álló család összes tagja 1912-ben lett vízre bocsájtva, és azonnal be is lettek osztva a Csendes óceánra illetve az Indiai óceánra, ahol több mint 20 évet szolgáltak.
A Chikuma végigharcolta az első világháborút, majd 1931-ben leszerelésre került hogy később, 1935-ben elsüllyesztendő célpontként szolgálja még egyszer utoljára a Japán Birodalmi Haditengerészetet.
Yahagi és Hirado szintén a Csendes óceánon szolgált, részt vettek az összes jelentősebb haditengerészeti megmozdulásban, végül 1940-ben leszerelésre kerültek és egészen 1943-ig barakként szolgáltak.
Az IJN Chikuma üzembe helyezés közben 1912-ben


Páncélzat /Survivability/ 19, fejlesztés után 21
17300 HP, fejlesztés után lesz 18700. Szintbeliek közül a legtöbb HP-ja neki van, de citadella lövést kaphat sajnos.

Ágyúk /Arillery/ 26 fejlesztés után 28
4db 152mm-es ágyúval rendelkezik alapból, 3 db elől, 1 db hátul. Lőtávolsága 9,3km, forgási sebessége 20 másodperc, tűzgyorsasága 5 lövés/perc, HE sebzése: 2600, AP sebzése: 2300.
Hajótörzs fejlesztéssel az ágyúk száma megduplázódik, illetve radarfejlesztéssel a lőtávolság megnövelhető 10,3 km-re.

Melyik lőszerrel mire?
HE lőszerrel a puha célpontokra, rombolók és T1-es cirkálók, esetleg csatahajóra míg az fel nem gyullad másodjára is, majd váltás AP-ra.

Légvédelem /AA Defense/ 1
900m-es légvédelemmel rendelkezik.

Torpedók (DD, CA, BB)
Nincsenek.

Agilitás /Maneuverabilty/ 49, fejlesztés után 51
26 csomós végsebességre képes, fejlesztés után még gyorsabban reagál a fordulásra. Kicsit lomhának tűnik, de szükség esetén tud fordulni.

Láthatóság (DD) /Concealment/ 80
9,2km-ről már látható.

Ajánlott játékstílus
Próbáljunk meg 1-2 társunkkal együtt haladva fókuszált ágyútűzzel egyesével levadászni az ellenfelek hajóit, kerüljük a csatahajók direkt tüzét az oldalunkba, hajlamosak citadellát lőni nekünk vagy éppen a meghajtásunkat lövik ki, és ügyeljünk a környező baráti és ellenséges rombolókra. Mindkettő előszeretettel küld torpedókat össze-vissza, és mivel a hajónk meglehetősen hosszú, könnyen beleakadhatunk egy-két szeretetcsomagba. Ha menekülésre kell fogni a dolog, csak is cikk-cakkban, ráadásul akkor a hátsó 3 löveggel még aprítani is lehet.

Fogyóeszközök
Ott még nem tartunk, max a kapitány rizspálinkás üvegei azok amik elfogynak.

Ajánlott felszerelések
Egyetlen használható van, mégpedig a főlöveg fejlesztése, mely 20%-al csökkenti a főlövegek javítási idejét, a lőszerraktár robbanási esélyét és az ágyúk megsérülését.

Ajánlott kapitányi képzettségek
Kezdő kapitányunk esetén nem nagyon van osztható skill pont még.

Előnyök és hátrányok
Előnye, hogy a sok egyenletesen elosztott ágyújából minden irányba tud áldást szórni, és ez egyben a hátránya is, mint a többi szintbeli hajóé is, hogy a teljes tűzerejének kicsivel több mint a felét tudja csak összpontosítani.

Fejlesztési fa
Fentebb kitértem a fejleszthetőségekre, és talán érdemes is teljesen kifejleszteni, hiszen amikor továbblépünk, ez a hajóosztályunk Elite besorolást kap, így hatékonyabban tudunk vele free xp-t gyűjteni.
Radarfejlesztéssel a Romboló ág nyílik meg, hajótörzs fejlesztéssel pedig a következő cirkáló osztály lesz elérhető

Összehasonlítás a többi szintbeli hajóval
HajóosztálySurvivability_Arillery_AA-Defense_Maneuverability_Concealment
USA - Chester203434580
Japan - Chikuma212715176
Germany - Dresden191524576
Míg az amerikai Chesternek kevesebb ágyúja van, de nagyobb tűzgyorsasága, a német Dresdennek meg sokkal több ágyúja és háromszoros a tűzgyorsasága mint a Chikumának, sajnos azt fogjuk tapasztalni, hogy akármennyire is szépen néz ki a táblázatban az 5/2 zöld, nem nagyon hatékony ez a hajó a többi szintbeli ellenfelével szemben.


Készült a 0.5.1.2 verzió alapján.
Forrás:
en.wikipedia.org/wiki/Chikuma_class
Utolsó szerkesztés: 8 éve 4 hónapja Palanova által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.200 másodperc

Fórum hozzászólások

  • Nincs üzenet

Please publish modules in offcanvas position.

Ez a weboldal sütiket használ annak biztosítására, hogy Ön a lehető legjobb élményben részesüljön oldalunkon.