Japán cirkáló - T4 - Kuma

  • Palanova
  • Témaindító
  • Látogató
  • Látogató
8 éve 4 hónapja - 8 éve 4 hónapja #9244 Írta: Palanova
Japán cirkáló - T4 - Kuma téma létrehozva Palanova által
Hajóelemzés

Történelmi háttér
A Tenryu osztály utódjaként tartják számon a Kuma osztályt, mely 5 hajója jól szolgált az Aleut szigeteknél és az Indiai óceánon a második világháború alatt. Noha a Tenryu teljesítette a vele szemben támasztott elvárásokat, az amerikai Omaha osztály messze felülmúlta, valamint nem volt képes a korszerűbb japán rombolókkal pl Minekaze osztály tagjaival lépést tartani. Az új hajóosztályt 1917-ben kezdték el tervezni és 1920-ban álltak hadrendbe.
Az 1930-as években fejezték be az új Type93-as torpedók fejlesztését, így adott volt hogy kell hozzá egy hajóosztály, amiről lehet használni is azokat, elsősorban az éj leple alatt. Az új taktika az lett volna hogy egy csapat gyors cirkáló 20-40 km-re megközelít a célpontokat éjszaka ahonnan az új torpedókkal minden elsöprő támadást indítanak. A támadás után erősebb hadihajók közelítenék meg az eddigre feltehetően súlyosan sérül, esetleg félig elsüllyedt ellenfeleket és végeznének velük. A fenti taktikát követve a Kuma osztály 5 hajójából kettőt fel is szereltek összesen 40 torpedóvető csővel, 10x4es elrendezésben. Az elgondolást az ugrásszerűen fejlődött tengerészeti-légi hadviselés és a tengeralattjáró-technológia elavulttá tette.
A Kuma osztály hajói 36 csomós sebességre volta képesek, 140mm-es lövegekkel voltak felszerelve, és 4db 2x2es torpedóvetőcsöveket kaptak, melyekből a hajó mindkét oldalán lehetett torpedótámadást indítani.
1941 körül a fenti módosításokat két hajón elvégezték, és erősebb légvédelmet kaptak az osztály tagjai.
Hajósorsok:
Kuma-t 1944-ben megtorpedózta egy brit tengeralattjáró.
Tama a Leyte öböli csata után sérülten megpróbált hazajutni, nem sikerült.
Kitakami át lett alakítva torpedóhordozó cirkálónak, Midway-i csatát megúszta, 1944-ben összecsapott a HMS Templarral, ezek után nem javították ki, hanem átalakították Kaiten (ember vezette torpedó, a kamikaze torpedó megfelelője) hordozóvá, de sosem szolgált ebben a minőségében. A háború után 1946-ban ócskavasként végezte.
Oi szintén át lett alakítva torpedóhordozó cirkálónak, szintén megjárta Midway-t, majd 1944-ben Manila környékén megtorpedózták és elsüllyedt.
Kiso a Guadalcanal-i ütközetben vett részt, majd Leyte öböli csatát is túlélte, és szintén Manila környékén süllyesztette el egy amerikai repülőgép 1944-ben.
A Kuma osztály szerepét 1920-tól a Nagara hajóosztály váltotta fel.
A Kuma 1930-ban.
Amerikai tengerészeknek gyorstalpaló a Kuma osztályból.

Páncélzat /Survivability/ 29, fejlesztés után 30
23000 HP, fejlesztés után lesz 24200, szintbeli cirkálók közül a legtöbb HP-val rendelkezik, fordulékonysága még rásegít az életben maradásra, torpedók és ágyútűz kikerülésére.

Ágyúk /Arillery/ 33
7db 140mm-es ágyúval rendelkezik alapból, 2 db elől, 2db középen két oldalt 1-1, 2 egy vonalban mindkét oldalra fordítható és 1 db hátul. Lőtávolsága 11,2km, forgási sebessége 16,4 másodperc, tűzgyorsasága 10 lövés/perc, HE sebzése: 2400, AP sebzése: 2700.
Radarfejlesztéssel a lőtávolság megnövelhető 12,4 km-re.

Melyik lőszerrel mire?
HE lőszerrel a puha célpontokra, rombolók és anyahajók, esetleg csatahajóra míg az fel nem gyullad másodjára is, majd váltás AP-ra.

Torpedók (DD, CA, BB) 19
4db 2es vetőcső van a fedélzeten 2-2 a két oldalra, melyekből szabványos 533mm-es torpedókat lehet kivetni, amiknek 7 km-es hatótávolságuk van, vetőtornyok forgási sebessége 7,2 másodperc, újratöltési idő 42 másodperc, torpedó sebessége 57 csomó és a maximális sebzése 10833.

Légvédelem /AA Defense/ 7, fejlesztés után 10
3 km-es légvédelemmel rendelkezik, fejlesztés erősebb lesz.

Agilitás /Maneuverabilty/ 73, fejlesztés után 75
34,5 csomós végsebességre képes, fejlesztés után még gyorsabban reagál a fordulásra.

Láthatóság (DD) /Concealment/ 63
11,3km-ről lesz látható, és sajnos az ellenfél is tudja hogy a torpedóink ekkora távolságig nem hatnak, így az ágyúinkkal tudunk csak ártani nekik.

Ajánlott játékstílus
Ügyeljünk rá hogy ha a csata közben a második vonalba kerülünk, akkor nagy körültekintéssel torpedózzunk, vigyázva nagyon a csapattársakra. Ha előreláthatólag egyedül vagy az első vonalból harcolunk, próbálkozhatunk a pecázással is, vagyis vaktában ellőhetünk egy adag torpedót az ellenfél irányába vagy oda ahol ellenséges rombolót sejtünk, így akár véletlenül is beleszaladhat egy két settenkedő a 7km-es torpedóink egyikébe, másikába. Négy torpedó elsüllyeszt egy T3as csatahajót is, így megérheti 1vs1-be megtámadni, majd a torpedókat úgy elengedni hogy biztosan találjanak.
Próbáljunk meg 1-2 társunkkal együtt haladva fókuszált ágyútűzzel egyesével levadászni az ellenfelek hajóit, kerüljük a csatahajók direkt tüzét az oldalunkba, és ügyeljünk a környező baráti és ellenséges rombolókra. Mindkettő előszeretettel küld torpedókat össze-vissza.
Légvédelmünk eléggé kezdetleges még, így hasznos lehet 1-2 szintbeli cirkálóval együtt haladni ha van az ellenfelek között anyahajó, így még esélyünk is lesz az esetleges támadó repülők leszedésére.

Fogyóeszközök
Törzsfejlesztés után kapjuk meg a Hydroacustic Search nevű skillt, amiből kettő áll rendelkezésünkre alapból. Kapitányi skillel (Superintendent) ez növelhető. A szonár lényege, hogy míg tart a hatása messzebből vehetjük észre a vízbeli dolgokat. Torpedók esetén az észlelési távolság 2,52 km-rel , hajóknál pedig 3,48km-rel növekszik. Továbbá észrevehetjük a füstben rejtőző ellenséges hajókat is.
Szintén hajótörzsfejlesztés során megkapjuk a vadászhidroplánunkat Catapult fighter 1 néven. Egyszer használható, kapitányi skillel (Superintendent) ez növelhető, 6 percig van fent, és 3 perces újratöltődési ideje van. Besegít a légvédelembe illetve segít "megállítani" a felettünk áthaladó első ellenséges repülőrajt, így a légvédelmünk megtizedelheti azt.

Ajánlott felszerelések
Első helyre még mindig a főlöveg fejlesztése javasolt, mely 20%-al csökkenti a főlövegek javítási idejét, a lőszerraktár robbanási esélyét és az ágyúk megsérülését. Lehetne venni ugyanilyen felszerelést csak torpedókra, de szerintem elsődleges fegyverünk még mindig az a 6-10 főlöveg.
Második helyre a 3 javítás közül talán a meghajtás fejlesztése javasolt, mely 20%-al csökkenti a meghajtás kilövését illetve ha mégis kilőtték, akkor a javítási idejét.

Ajánlott kapitányi képzettségek
1 pontosokból: Situation Awerness és/vagy a Basic Firing Training az ami később is hasznos lehet.
2 pontosokból: Expert Marksman és/vagy Torpedo Armament Expertise, attól függően milyen hajóba csüccsen be később a kapitányunk.
3 pontosokból: Vigilance és/vagy Superintendent

Előnyök és hátrányok
Torpedók egyértelműen előnyt biztosítanak a hajónak a csatahajókat szemben, nagy tűzgyorsasága ideális gyújtogatóvá és rombolóvadásszá teszi.
Hátránya a gyenge légvédelem. Ezen a szinten már jöhetnek zuhanóbombázók és torpedóvetők is szép számmal, de sajnos nem sok mindent tudunk ellenük tenni, a jelenlegi légvédelmünk max zavarásra jó.

Fejlesztési fa
Fentebb kitértem a fejleszthetőségekre, és talán érdemes is teljesen kifejleszteni, hiszen amikor továbblépünk, ez a hajóosztályunk Elite besorolást kap, így hatékonyabban tudunk vele free xp-t gyűjteni.
Hajótörzsfejlesztéssel a cirkáló ágon tudunk továbbhaladni, utána érdemes az ágyú és radarfejlesztést is kiváltani.

Összehasonlítás a többi szintbeli hajóval
HajóosztálySurvivability_Arillery_Torpedoes_AA-Defense_Maneuverability_Concealment
USA - Phoenix304010117754
Japan - Kuma303319107563
Germany - Karlsruhe2836855168
A szokatlan toronyelrendezést meg kell tanulni használni, máskülönben a rendelkezésünkre álló tűzerő csak egy részét tudjuk az ellenfélre zúdítani. A 7km-es torpedókkal is megéri foglalkozni, pláne nagyobb hajók ellen, de akár rombolók is hajlamosak rá hogy belefutnak. Citadellát nem nagyon kaptam, de 8-10k-s kritikus sebzéseket igen, így hamar mesterséges korallzátony lettem.


Készült a 0.5.1.2 verzió alapján.
Forrás:
en.wikipedia.org/wiki/Kuma-class_cruiser
Utolsó szerkesztés: 8 éve 4 hónapja Palanova által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.192 másodperc

Fórum hozzászólások

  • Nincs üzenet

Please publish modules in offcanvas position.

Ez a weboldal sütiket használ annak biztosítására, hogy Ön a lehető legjobb élményben részesüljön oldalunkon.