Minden, ami nem a játékkal kapcsolatos...

Dühöngő

Több
7 éve 2 hónapja #32660 Írta: Grievous
Grievous válaszolt a következő témában: Dühöngő
Áh, ez a nap vicc sebzések tekintetében, BIsmarck: elős körben 80k sebzés, bukta, utána erősen t9-es mezönyben 25k win, könyörgöm, csak mert minden ellen a másik oldalt volt, attól még had találjam el azt, aki közel van és ne csak overpen legyen.

Leander: ugye a santa convoj adta, hát, 2 kört mentem vele eddig pvp-ben, de katasztrófa volt eddig. Ma volt a 2. kör, megyek előre, oszt hirtelen feltűnt 2 torpedós repcsi, hát kösz, 2 torpedó eltalált, majd megjavítóm a léket, közben a hp töltő helyett a füstöt nyomom be, emrt megszoktam hogy U-n van cirkálókon, utána kigyújtanak, majd 100hp-ra sikerült eloltanom, de rögtön kilött egy SPee, 2.-ként haltam meg, egy ellen dd halt csak meg előttem. Nem értem ezt a hajót, pve-ben tudtam viszonylag használni tegnap -.-

Leopardusz kollégával meg mentünk egy kört, a random beadta, csak én t7-esként voltam Shiratsuyuval, míg ő Yugumoval, mennek a füstök, csak a t9-es német bb kiszonározott, aminek örültem... 2 torpe eltalálta, de kigyújtottak, előtte javítottam a motort, mert álló helyzetből valamiért a motor boosttal is nem akart elindulni rendesen, és a motort kilötték éppen menekülés közben. Majd 1k hp-ról eltalál a pálya másik végéről egy amagi...
A következő felhasználók mondtak köszönetet: leopardusz

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hónapja #32661 Írta: llw99
llw99 válaszolt a következő témában: Dühöngő
Pedig itt is "kemény" volt a Grösse,de sajnos kitorpedóztak...
Mellékletek:
A következő felhasználók mondtak köszönetet: Szete58, KaptGabeN

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hónapja #32667 Írta: KaptGabeN
KaptGabeN válaszolt a következő témában: Dühöngő

Szete58 írta:

KaptGabeN írta:

Szete58 írta:

KaptGabeN írta: Ha ismered a trükköket biztos összelövöd a 300k sebzést de attól még kicsit se reális a dolog.



Nem láttam...

Én tippeket és trükköket kértem, nem holmi mozikat...

...majd megnézem, ha már meglesz a német nagyvas! :P ;)


Trükköt ne tőlem kérj hanem attól aki tud 300k-t lőni! :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hónapja #32668 Írta: Justice
Justice válaszolt a következő témában: Dühöngő
Most komolyan, mit csináljak még? Álljak fejre? Komolyan nem értem, hogy mit keresnek egyesek a játékban...



Mellékletek:
A következő felhasználók mondtak köszönetet: llw99

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hónapja #32671 Írta: Acetil_coenzim_A
Acetil_coenzim_A válaszolt a következő témában: Dühöngő
Ez most komoly? 21 páncéltörő gránát + 105 mm kettős hasznú repesz gránátok az Ibuki osztályú nehézcirkálóban 5317 életerő pontnyi sebzést eredményezett :blink: . Mindez persze nem is valamelyik csatahajó, hanem az Admiral Hipper osztályú nehézcirkáló eredménye :( .

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hónapja #32680 Írta: chapo990
chapo990 válaszolt a következő témában: Dühöngő
Na jó, feladom, még két kört mentem az előbb, hátha sikerül leszorzóznom azt a szerencsétlen gneisét, de esélytelen. Utolsó csata, a 3 8as csatahajónk elvonul a térkép sarkába!! WTF????
Gyorsan kiléptem, mert még egy csata, és sztem töröltem is volna a játékor a francba. Mai mérleg 8 vesztes csata.. ennyi, joccakát

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.396 másodperc

Fórum hozzászólások

  • Nincs üzenet

Please publish modules in offcanvas position.

Ez a weboldal sütiket használ annak biztosítására, hogy Ön a lehető legjobb élményben részesüljön oldalunkon.