Hogyan játsszunk a repülőgép-hordozókkal?

Több
8 éve 8 hónapja #2908 Írta: hadtjuk
hadtjuk válaszolt a következő témában: Hogyan játsszunk a repülőgép-hordozókkal?
Harcostársak!
Tegnap sikerült megszereznem az első hordozómat. És ha már ilyen nagy öröm ért gondoltam kipróbálom. Az első csaták szokásos bénázással kezdődtek, de ami kiakasztott, az az hogy a felülnézet a 2. csatában egy helyre fixálódott, (egérrel nem tudtam elmozdítani) és csak 3 perc múlva jöttem rá (pedig lett volna, mit csinálom ez idő alatt…), hogy nyilakkal is irányítani lehet a felülnézetett (eléggé korlátozottan). A 3. csatában a felülnézet felszaladt a bal felső sarokba, de ekkor már a nyilakkal, (ha korlátozottan is,) de használni tudtam. Csak ma reggel jutott eszembe, hogy a ctrl+egér bal klikk a kistérképre is segíthetett volna a dolgon (mind ha, a WOT-ban ezzel lehetne arty nézetben gyorsan más tájra tekinteni).
Kérdésem a következő volna:
1: Tapasztalt-e már valaki hasonlót? (Felülnézet megakad, vagy felszalad az egyik sarokba, vagy egérrel nem mozdítható.)
2:Tud-e, tudhat-e erről a problémáról a WG? (Mert ha nem szükséges, akkor nem én szeretném megírni nekik a jelenséget, mega PC adatait, hogy ők is előállíthassák a jelenséget. {Sem angolban nem vagyok otthon, sem az informatikában.})

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 8 hónapja #2911 Írta: Jacktor
Jacktor válaszolt a következő témában: Hogyan játsszunk a repülőgép-hordozókkal?
Nem tapasztaltam ilyet. Esetleg próbáld ki hogy visszaállítod default-ra a Controls beállításokat, illetve határozottabban nyomogasd végig a billentyűzeted is, nincs-e beakadva valamelyik billentyű.

Én jelenleg tudok a kistérképen klikkelni, hordozónál viszont nem, mivel ha lenyomom a Ctrl-t, nem a nyíl jelenik meg hanem nem tudom mi történik (semmi).

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 8 hónapja #2912 Írta: hadtjuk
hadtjuk válaszolt a következő témában: Hogyan játsszunk a repülőgép-hordozókkal?

Jacktor írta: Nem tapasztaltam ilyet. Esetleg próbáld ki hogy visszaállítod default-ra a Controls beállításokat, illetve határozottabban nyomogasd végig a billentyűzeted is, nincs-e beakadva valamelyik billentyű.

Én jelenleg tudok a kistérképen klikkelni, hordozónál viszont nem, mivel ha lenyomom a Ctrl-t, nem a nyíl jelenik meg hanem nem tudom mi történik (semmi).

Banyek, akkor ez az ötlet is kiesett.
Na ha ma is enged játszani a párom, majd próbálgatom.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 8 hónapja #2957 Írta: hadtjuk
hadtjuk válaszolt a következő témában: Hogyan játsszunk a repülőgép-hordozókkal?
Próbálgattam a hordozós felülnézetet, de megint (minden csatába) elakadt (volt, amikor még fel és balra engedte még engedte, de jobbra és le már nem lehetett mozgatni egérrel a nézetet). A következő kísérlet, hogy másik gépen is megnézem, hogyan megy a felülnézet, de erre nem biztos, hogy ma sor kerül, mert eléggé be vagyok táblázva.
Ja… Más nem tapasztalta a felülnézet elakadását?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 8 hónapja #3020 Írta: Bootweasel
Bootweasel válaszolt a következő témában: Hogyan játsszunk a repülőgép-hordozókkal?
Ha felül nézetben elkezd mászkálni a kép vagy beakad (nálam szokott) akkor simán válts hajó nézetre(shift alapból) és vissza nekem megoldja azonnal.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 8 hónapja - 8 éve 8 hónapja #3065 Írta: hadtjuk
hadtjuk válaszolt a következő témában: Hogyan játsszunk a repülőgép-hordozókkal?

Bootweasel írta: Ha felül nézetben elkezd mászkálni a kép vagy beakad (nálam szokott) akkor simán válts hajó nézetre(shift alapból) és vissza nekem megoldja azonnal.

Kösz. Ez jó ötlet. Meg ezt még nem próbáltam. De legalább másnál is van ilyen…
(Van öröm mindenben, csak meg kell találni…)
Utolsó szerkesztés: 8 éve 8 hónapja hadtjuk által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.257 másodperc

Fórum hozzászólások

  • Nincs üzenet

Please publish modules in offcanvas position.

Ez a weboldal sütiket használ annak biztosítására, hogy Ön a lehető legjobb élményben részesüljön oldalunkon.