A légvédelmi rendszer (AAA) működése

Az angol nyelvű fórumon Sharana nevű felhasználó igen részletesen összefoglalta és leírta a játékban működő AA (Anti-Aircraft - légvédelmi) mechanizmus működését, a következőkben ezen poszt fordítását olvashatjátok:

Mindannyian tudjuk hogy egyes hajókon vannak légvédelmi (mostantól: AA) ágyúk, melyekkel olykor repülőket is lelövünk az égről, na de hogyan is működnek ezek? Olykor igen erős AA tevékenység mellett is azt tapasztalhatjuk, hogy egyetlen gépet sem sikerült lelőnünk, ezért sokan azt gondolják hogy ez a rendszer bugos vagy legalábbis nem igazán működik jól. Természetesen nem ez a helyzet és remélem ezt a következőkben sikerül Mindenkiben tudatosítanom :)

Az AA ágyúk típusai és hatókörük lemodellezése

Először is, a hajónkon lévő Anti-Aircraft Fegyverzet (mostantól: AAA) nem úgy működik, mint az elsődleges- és másodlagos fegyverzet. Az összes - papíron a hajón lévő - AA ágyú működésének leszimulálása anélkül terhelné túl a szervert, hogy nem nyújtana jelentős pluszt a játékmenettel kapcsolatban. Ezért az AAA, mint egy (védő)aura van leképezve a hajó körül, melyen belül az AAA kifejtheti jótékony hatását a repülőkre.

Eltérő AA ágyúk vannak a hajónkon, ezeket három kategóriába sorolhatjuk, hatótávjuk alapján (nagy, közepes és rövid hatótávú ágyúk). Ez azt jelenti, hogy a hajónk körül akár három eltérő átmérőjű aura is lehet, melyek értelemszerűen átfedésben is lehetnek, így hatásuk is összeadódhat.

Hatótávok és DPS

Vessünk egy pillantást a tier IX-es amerikai Baltimore cirkáló AA fegyverzetére:

Tisztán látszik a Baltimore körüli három eltérő méretű AA védőaura:

  • Nagy hatótáv » 0 - 5 km-ig terjed. Átlag DPS (sebzés/mp): 36. Megjegyzés: A 127 mm-es kettős célú ágyúval a közelbe érő hajókat is képesek vagyunk lőni.
  • Közepes hatótáv: » 0 - 3,5 km-ig terjed. Átlag DPS: 216.
  • Kis hatótáv » 0 - 2,1 km-ig terjed. Átlag DPS: 115.

Mivel az egyes ágyúk sebzése (DPS) összeadódik, így a valóságban így néz ki az egyes aurákban leadott DPS a Baltimore-on:

Az AAA erősítése

Már ismerjük a távokat és a DPS-eket, de ha az ellenséges CV rémálmaivá szeretnénk válni, még tovább növelhetjük AA auránk méretét, erejét. Értelemszerűen ezt az alábbi két tulajdonság megnövelésével érhetjük el: hatótáv és/vagy DPS. Mindkét tulajdonság fejlesztéséhez létezik egy kapitányi képzettség és egy felszerelés is.

Hatótáv növeléshez (egy felszerelés a 2-es sloton + egy 4-es szintű kapitány képzettség):

DPS növeléshez (egy felszerelés a 3-as sloton + egy 1-es szintű kapitányi képzettség):

Ezek hatása összeadódik, szóval ha a maximális hatótávunk 5 km, akkor a kiegészítőkkel 5*1,2*1,2=7,2 km-es hatótávot kapunk. A DPS-re ugyanez a módszer vonatkozik. Vessünk egy pillantást ismét a Baltimore-ra, de most minden képzettséggel és felszereléssel felruházva:

Mint a képen is látható, az AA teljesítménye jelentősen megnövelhető, ha erre szeretnétek szakosodni. És ez még csak a hajó alap AA ereje, amit csata közben még tovább növelhetünk:

  1. Fókuszáld az AA tüzet egy adott repülőgép rajra (Ctrl+klikk az adott rajra). Ilyenkor az összes aura ágyúja az adott célpontot fogja lőni (már ha az aurán belül van), ráadásul +50%-os DPS-sel!
  2. Néhány cirkálón van olyan fogyóeszköz (AA barrage - AA zárótűz), mely átmenetileg megnöveli a légvédelem hatékonyságát (Y aktiválja). Ha bekapcsoljuk, a nagy hatótávú aura DPS-e 6x-osára nő, minek hatására az aurán belüli gépek "bepánikolnak" (akkor is ha nem közvetlenül őket támadjuk), ami drasztikusan lecsökkenti pontosságukat.
  3. Az 1. és 2. pontban leírtak kombinálhatóak, azaz ha mindkét módszert aktiváljuk, akkor a nagy hatótávú auránk DPS-e 1,5*6=9x-esére növelhető!

A fenti módszerekkel maximumra húzott AA teljesítményünk a következőképpen fog kinézni (Baltimore):

Megjegyzés: Azt még fontos megemlíteni, hogy ezek az aurák más hajók aurájával is átfedésbe kerülhetnek, azonban minden hajó csak a saját ágyúi által kiosztott sebzést kapja majd meg.

Most képzeljük el, hogy a Baltimore-t megtámadja egy Essex Douglas AD1 torpedó bombázó raja. A hajó alap AA védelme az alábbiakra képes:

Ez a bombázó raj 6 repülőgépből áll és minden repülőnek 1960 hp-ja van (11.760 hp/raj). Mivel a példában a raj 3 km-re van a hajótól, így a 252 sebzést/másodperces értékünkkel elméletileg 47 másodpercre lenne szükségünk ahhoz, hogy az egész rajt megsemmisítsük (vagy 8-ra egy repülőhöz), a valóságban azonban nem ez a helyzet, ugyanis:

  • A DPS értéke egy átlagos érték, azaz az RNG folyamatosan változtatja annak értékét. Emellett az egyes ágyúk tüzelési ciklusai is eltérhetnek. A DP ágyúk pl. 5 másodpercenként lőnek egyet (de akkor az alapsebzésük 5x-ösét sebzik +/-RNG), a lövést követő 5 másodpercben viszont nem adlak le sebzést. A közepes hatótávú ágyúk fél másodpercenként lőnek egyet (mikor is a DPS értékük felét adják le +/-RNG), a kis hatótávúak pedig 0,1 másodpercenként tüzelnek (DPS*0,1 +/-RNG), vagyis a sebzés mértéke annál kiegyensúlyozottabb, minél közelebb repül a repülőgép.
  • Minden folyamatosan mozog a játékban, ahogy a repülőgépek is a rajokban, így az egyes repülők folyamatosan cserélhetik pozícióikat.

Azt is nagyon fontos megjegyezni, hogy a játékban arányosított és gyorsabb minden mint a valóságban. A repülőgépek pl. 5x gyorsabban repülnek a játék távolságaihoz viszonyítva. Az Essex torpedó bombázói pl. valójában 132*5=660 csomóval repülnek a játékbeli arányokat tekintve. Ez 1222 km/h (339 m/s) sebességet jelent, de egyszerűbb úgy mondani hogy 0,33 km/s-os a sebességük vagy hogy 1 játékbeli km-t 3 másodperc alatt tesznek meg.

Mit nem figyel a rendszer az AAA-val kapcsolatban?

Most ejtsünk néhány szót arról, hogy mit NEM vesz figyelembe a rendszer:

  • Az AA ágyúk pozícióját és tüzelési ívét. Azaz nem számít hogy a repülő melyik irányból érkezik,  az átlag DPS konstans (homogén) az egész aurán belül.
  • A rajoknak nincs saját HP-juk a játékban, csak túlélő/kilőtt arányuk. Ha a raj túlél egy AA támadást és nem lőttek le belőle repülőt, az addig kapott sebzése "elfelejtődik" és mikor ismét AA támadás alá kerül, full hp-val lesz figyelembe véve.
  • Az AA tűzfedezet animációjának semmi köze annak hatékonyságához, az csak egy vizuális elem.

Megjegyzés: Minden érték a képeken a sértetlen hajó értékeit mutatja.A csaták során könnyen ki lehet ütni az AA ágyúkat lövedékekkel és bombákkal is, így azok teljesítménye jelentősen lecsökkenhet.

A 0.4.0-ás verzióval vadászgépeket kaptak a tier 4+ cirkálók és a magasabb tierű csatahajó is. Ezek nem részei a hajó AA rendszerének és nem az AA-val fókuszált célpontot fogják támadni, hanem az általuk legveszélyesebbnek talált célpontot.

Fórum hozzászólások

  • Nincs üzenet

Please publish modules in offcanvas position.

Ez a weboldal sütiket használ annak biztosítására, hogy Ön a lehető legjobb élményben részesüljön oldalunkon.