Karlsruhe - Elemzés

Történelmi háttér

A Karlsruhe osztály két hajója volt az utolsó hajópár, amit a Német Birodalmi Haditengerészet épített az I. Világháború előtt. Elődjével, a Magdeburg osztállyal megegyező fegyverzetet és páncélt kapott, ám a törzse hosszabb volt és a hajók is gyorsabbak lettek. Mindkét hajót 1911-ben kezdték építeni és egy nap eltéréssel bocsájtották őket vízre. A Karlsruhe-t 1912. november 11-én, testvérét a Rostock-ot pedig egy nappal később. Rövid szolgálatukat mindketten 1914-ben kezdték.

A Karlsruhe-t 1914. júliusában a Karibi térségbe vezényelték, ahol a háború kitörése után portyázó szerepet töltött be. 16 kereskedőhajót süllyesztett el miközben bújócskázott az őt kereső brit cirkálókkal, egészen 1914. novemberéig, amikor belső robbanás kettészakította a hajót és elsüllyedt.

A Rostock torpedóhordozóként és a csatahajó flottának felderítőként szolgált, megjárta az 1915-ös Dogger Bank-i ütközetet ám az a Jutlandi csatát már nem úszta meg. Egy brit romboló torpedója mozgásképtelenné tette, de nem süllyedt el. Pár saját torpedóromboló vontatni kezdte, amikor rájuk akadt a HMS Dublin cirkáló. Hogy ne tudják a Rostock-ot elfoglalni a britek, a német rombolók sűrű füstfüggöny alatt a legénységet átszállították, majd a magára hagyott üres könnyű cirkálót megsemmisítették. Érdekesség, hogy a Jutlandi csata alatt a Rostock közel 500 db 105 mm-es lövést adott le, többet mint bármelyik másik német hajó.

A Karlsruhe osztály után sorrendben a többi könnyű cirkáló hajóosztály: Graudenz, majd a Pillau, Wiesbaden és a Köngisberg.

Paraméterek

Páncélzat - Survivability (25 ->28)

19.700 HP, fejlesztés után lesz 22.700, ami a leggyengébb a szintbeli cirkálók között, a tűz nagyon gyorsan le tud égetni ha a kárelhárítás éppen nem használható.

Ágyúk  - Arillery (36 -> 37)

8 db 150 mm-es ágyúval rendelkezik alapból, 2 db elöl, 2-2 db középen két oldalt és 2 db hátul. Lőtávolsága 10,6 km, a tornyok forgási sebessége 18,9 másodperc, tűzgyorsasága 7 lövés/perc.

A HE lövedék sebzése 1.700, az AP sebzése: 3.700.

Radarfejlesztéssel a lőtávolság megnövelhető 11,7 km-re.

Melyik lőszerrel mire?

HE lőszerrel a puha célpontokra, rombolók és anyahajók, esetleg csatahajóra, míg az ki nem gyullad másodjára is, majd váltás AP-ra.

Torpedók - Torpedoes (7 -> 8)

2 db 2-es vetőcső van a fedélzeten, melyekből szabványos 500 mm-es torpedókat lehet kivetni, amiknek 4 km-es hatótávolságuk van. A vetőtornyok forgási sebessége 7,2 másodperc, újratöltési idejük pedig 42 másodperc.

A torpedók sebessége 58 csomó, maximális sebzésük pedig 10.433 HP.

Törzsfejlesztés során mindkét vetőcső lecserélődik 600 mm-es csövekre. Az így kapott új torpedók hatótávolsága 6 km-re, újratöltési ideje 53 másodpercre, a torpedók sebessége 57 csomóra, maximális sebzésük pedig 11.200-ra módosul.

Légvédelem - AA Defense (5)

3 km-es légvédelemmel rendelkezik.

Agilitás - Maneuverabilty  (47 -> 51)

27,5 csomós végsebességre képes, fejlesztés után még gyorsabban reagál a fordulásra.

Láthatóság - Concealment (68)

10,6 km-ről lesz látható, így lesből nem tudunk torpedózni, de a csata hevében azért tudunk vele meglepetést okozni.

Ajánlott játékstílus

Ügyeljünk rá hogy ha a csata közben a második vonalba kerülünk, akkor nagy körültekintéssel torpedózzunk, vigyázva nagyon a csapattársakra. Ha előreláthatólag egyedül vagy az első vonalból harcolunk, próbálkozhatunk a pecázással is, vagyis vaktában ellőhetünk egy adag torpedót az ellenfél irányába vagy oda ahol ellenséges rombolót sejtünk, így akár véletlenül is beleszaladhat egy két settenkedő a 4 vagy a fejlesztett 6 km-es torpedóink egyikébe-másikába.

Próbáljuk meg 1-2 társunkkal együtt haladva fókuszált ágyútűzzel egyesével levadászni az ellenfelek hajóit, kerüljük a csatahajók direkt tüzét az oldalunkba és ügyeljünk a környező baráti és ellenséges rombolókra. Mindkettő előszeretettel küld torpedókat össze-vissza.

Légvédelmünk eléggé kezdetleges még, így hasznos lehet 1-2 szintbeli cirkálóval együtt haladni ha van az ellenfelek között anyahajó, így még esélyünk is lesz az esetleges támadó repülők leszedésére.

Fogyóeszközök

Törzsfejlesztés után (C) kapjuk meg a Hydroacustic Search nevű skillt, amiből kettő áll rendelkezésünkre alapból. Kapitányi skillel (Superintendent) ez a szám +1-gyel megnövelhető. A szonár lényege, hogy míg tart a hatása messzebből vehetjük észre a vízbeli dolgokat. Torpedók esetén az észlelési távolság 3,48 km-rel, hajóknál pedig 4,98 km-rel növekszik. Továbbá észrevehetjük a füstben rejtőző ellenséges hajókat is.

Felszerelések

Első helyre még mindig a főlöveg fejlesztése javasolt, mely 20%-kal csökkenti a főlövegek javítási idejét, a lőszerraktár robbanási esélyét és az ágyúk megsérülését. Lehetne venni ugyanilyen felszerelést torpedókra is, de szerintem elsődleges fegyverünk még mindig az a 8 főlöveg.

Második helyre a 3 javítás közül talán a meghajtás fejlesztése javasolt, mely 20%-kal csökkenti a motor kritikus sérülését illetve ha mégis kilőtték, akkor a javítási idejét.

Ajánlott kapitányi képzettségek

  • 1 pontosokból: Situation Awerness és/vagy a Basic Firing Training az ami később is hasznos lehet.
  • 2 pontosokból: Expert Marksman és/vagy Torpedo Armament Expertise, attól függően milyen hajóba csüccsen be később a kapitányunk.
  • 3 pontosokból: Vigilance és/vagy Superintendent

Előnyök és hátrányok

  • Pro: Torpedók egyértelműen előnyt biztosítanak a hajónak a csatahajókat szemben, nagy tűzgyorsasága ideális gyújtogatóvá és rombolóvadásszá teszi.
  • Kontra: Hátránya a gyenge légvédelem és az alacsony HP. Ezen a szinten már jöhetnek zuhanóbombázók és torpedóvetők is szép számmal, de sajnos nem sok mindent tudunk ellenük tenni, a jelenlegi légvédelmünk max zavarásra jó.

Fejlesztési fa

Fentebb kitértem a fejleszthetőségekre és talán érdemes is teljesen kifejleszteni, hiszen amikor továbblépünk, ez a hajóosztályunk Elite besorolást kap, így hatékonyabban tudunk vele free xp-t gyűjteni.

Hajótörzsfejlesztéssel a cirkáló ágon tudunk továbbhaladni, utána érdemes a torpedó és radarfejlesztést is kiváltani. A torpedófejlesztéssel meg tudjuk lepni az ellenfeleket akik legtöbbször csak 4 km-es torpedókra számítanak tőlünk.

Összehasonlítás a többi szintbeli hajóval

Hajó/ParaméterSurvivabilityArilleryTorpedoesAA-DefenseManeuverabilityConcealment
USA - Phoenix 30 40 10 11 77 54
Japan - Kuma 30 33 19 10 75 63
Germany Karlsruhe 28 36 8 5 51 68

Ezen a szinten az egyik leggyengébb a papírforma szerint. HE lövései csak csiklandozzák az ellenfelet. Noha fel tudja őket gyújtani, de mást nem igazán tud velük tenni. AP-val tud darálni ha az rng is úgy akarja, éppen emiatt nagyon hullámzó a teljesítménye a hajónak. Egyedüli amivel meglepetést lehet okozni az ellennek, azok a 6 km-es torpedói. Amúgy egy sima szürke gyorstüzelő, mellyel jó gyújtogatni.

Fórum hozzászólások

  • Nincs üzenet

Please publish modules in offcanvas position.

Ez a weboldal sütiket használ annak biztosítására, hogy Ön a lehető legjobb élményben részesüljön oldalunkon.