Cirkálókról általánosságban

  • Krisztian
  • Látogató
  • Látogató
8 éve 6 hónapja - 8 éve 6 hónapja #5449 Írta: Krisztian
Krisztian válaszolt a következő témában: Cirkálók
Nálam alábbiak vannak minden cirkálón, kivéve a kuma: Basic training, incoming fire alert, torpedó előrejelző, advanced fire training, ez idáig 10 pont, 102K xp.
Utána van már Murmanskon pl. toronyforgás 2-es, mert ha maxon fordulsz, a tornyok lemaradnak alapban, és nem tudsz lőni, ezzel a skillel pedig a torony is forog annyit. Cleven is megvan már az is, sokat számít azon is.
Kuma annyi különbség, hogy nincs távoli tüzelés jelző, hanem az első van, mert elég jól rejtőzködik, de igazából kellene rá a 2-es is, mert így meg beszedek időnként 15km-ről leadott malacokat, ami nagyjából a kör végét jelenti, ha nem figyelek vele.
Murmanskon nemsoká lesz még 1 pontom, azt alap túlélés 1-esre fogom rakni, valamennyit számít az a 15% néha. Igazán a 3. skillnél lehet elgondolkodni, a javítás gyorsítása is jó lehet, de én nagyon parázok a torpedóktól, mert 2 elég egy cirkálónak, még a +20%-al is belefutok időnként sajna. Egyébként itt már nagyon lassan fejlődik, tehát későbbiekben majd ha 1x lesz nagyon sok goldom, újraosztom esetleg, addig meg elhasználom ami van. Van Pensacola, arra is ráraktam a 4-es tüzelés növelőt, az AA miatt, de japán ágon nem tudom az megéri -e. Szerintem az 5-ös skilleknek nemsok értelme, és rengeteg pont, de a 4-esek sem igazán érik meg, leszámítva ezt az 1-et.
Még annyi, hogy a Pensacolán a másodlagos azért is megéri, mert ilyen kb. 6 km-ekről már lövi a népet. Régebben találtam egy táblázatot, hogy melyik hajó másodlagosa milyen messze lő, de most sehol se találom, arra jön +20%, üdítő, amikor a kis romboló forgolódik, és már osztja "magától" a hajó az áldást rá.
Utolsó szerkesztés: 8 éve 6 hónapja Krisztian által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 6 hónapja #5450 Írta: Doktoruur
Doktoruur válaszolt a következő témában: Cirkálók

James Onedin írta: Üdv Urak!Kapitányi képzettségek érdekelnének,amelyik szinte minden cirkálóra jó.A demolition expert is érdekelne,4 szinten +3% esélyt ad a gyújtásra,érdemes ezzel foglalkozni?Szóval hálás lennék képekért,kinek milyen a kapitány képzettsége.Köszönöm.


1/a Situation Awareness - én ezt jobban szeretem, mint az Incoming fire-t, mert szeretem tudni, ha a közelben van egy romboló.
1/b Expert loeder - mivel én sokat váltogatom a lőszereket (HE-AP), így én ezt is szeretem
1/c Basic Firing training - ez egyértemű
2 Expert Marksman - mivel dinamikus a cirkáló, így ez nagyon kell rá, hogy minden helyzetből tudjál lőni, amivel csak tudsz
3 Vigilance - alapvetően elől vagy a lőtáv miatt. Elengedhetetlen, hogy hamarabb észleld a dögöket. :)
4 Advanced Firing Training - egyértelmű
5 Preventive Maintenance és/vagy Concealment Expert - az első azért jó, mert nagyon szeretik ellőni a modulokat és akkor oda a mozgékonyság. a második meg a rejtőzködés miatt nem rossz. De nekem az első a szimpatikusabb (bár még olyanom nincs) :)

Nyilván nem kötelező, az elsőbe rögtön tenni a három képességre. Majd látod, tapasztalod, érzed, hogy a hajóra mi kell hamarabb. ;)
A következő felhasználók mondtak köszönetet: James Onedin

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 6 hónapja #5451 Írta: James Onedin
James Onedin válaszolt a következő témában: Cirkálók
Köszönöm,azért még jó pár csata után is sokat lehet tanulni. :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 6 hónapja #5454 Írta: Doktoruur
Doktoruur válaszolt a következő témában: Cirkálók

James Onedin írta: Köszönöm,azért még jó pár csata után is sokat lehet tanulni. :)


Simán! Ez olyan, mint az ultizás. Évek múlva is tanul az ember 1-2 partiból. ;)
A következő felhasználók mondtak köszönetet: James Onedin

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 5 hónapja #7286 Írta: leopardusz
leopardusz válaszolt a következő témában: Cirkálók
na a kis Orlan cirkálóval lett lőve első csatában 3 citadella... :lol:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 5 hónapja #7298 Írta: Grievous
Grievous válaszolt a következő témában: Cirkálók
Ez az Orlan nem kicsit OP. Hermelinnel mentem, AP-t töltöttem, de 5k sebzés csak és bukta, cserébe kaptam a heavy damage-eket. Aztán Orlan, csata közben:


Csata vége:


Véletlenül se fehéroroszok csinálták ez a játékot, véletlenül se orosz ez a cirkáló és véletlenül se OP B)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.255 másodperc

Fórum hozzászólások

  • Nincs üzenet

Please publish modules in offcanvas position.

Ez a weboldal sütiket használ annak biztosítására, hogy Ön a lehető legjobb élményben részesüljön oldalunkon.