Amerikai csatahajó - T5 - New York

  • Palanova
  • Témaindító
  • Látogató
  • Látogató
8 éve 9 hónapja - 8 éve 9 hónapja #9741 Írta: Palanova
Amerikai csatahajó - T5 - New York téma létrehozva Palanova által
Történelmi háttér

Történelmi háttér
A New York hajóosztály lett az ötödik csatahajó osztály a sorban, melyet az Amerikai haditengerészet megépíttetett. A tereinek alapja az elődje a Wyoming osztály volt, ám az időközben felmerült igényeknek megfelelően a hajó fő fegyverzetét a Wyominhoz képest megnövelték, így ez a hajóosztály lett az első, mely 356mm-es lövegeket kapott, ám az utolsó is egyben melyre 5 tornyot, illetve szénkazánokat szereltek fel. Voltak hátrányai is, többek között a légvédelem és páncélzat terén, ám ezeket a következő hajóosztálynál a Nevadánál már korrigálták. Ezen hiányosságok miatt mindkét megépített New York osztályú hajó rendszeres felújításokon vett részt.
A névadó New York-ot 1911.09.11-én kezdték el építeni és a tengerészet 1914-ben állította szolgálatba. Az első világháborúban a brit flotta részeként az Északi tengeren járőrözött ahol a korabeli feljegyzések szerint legalább két alkalommal belefutott német tengeralattjárókba. 1918-ban az egyik ilyen esetnél feltehetően baleset következtében a német tengeralattjárót el is süllyesztette. A háború után gyakorlatozás és felújítás következett a hajón, majd a második világháború elején konvojokat kísért Izland és Nagy Britannia között. Később részt vett Casablanca bombázásában. Majd a Csendes óceánra vezényelték ahol Iwo Jima és Okinawa megszállásában segédkezett. Nyugalmazása előtt a Bikini Atollnál 1946-ban rádobtak két atombombát, melyek robbanását megúszta így végül 1948-ban éleslövészet során süllyesztették el. Szolgálata során 3 csillagot kapott.
Testvérhajóját a Texas-t szintén 1911-ben kezdték el építeni és 1914-ben állt szolgálatba, és a mexikói öbölbe vezényelték. Az első világháborúban szintén az Északi tengeren járőrözött. A második világháborúban konvojokat kísért az Atlanti óceánon át, majd Normadia partjait bombázta. Ezután a szolgálataira a Csendes óceánon tartottak igényt, Iwo Jima és Okinawa partjait puhította meg a partraszállás előtt. Szolgálata során 5 csillagot kapott. 1948-ban leszerelték, majd elhajózott a végső nyughelyére a San Jacinto State Park-ba ahol múzeumhajóvá alakították és a mai napig megtekinthető.
New York New Yorkban 1945-ben
2014 novemberében a Texas, látogatókat várva
Texas a hajnali ködben 2007-ben.

Forrás:
en.wikipedia.org/wiki/New_York-class_battleship
en.wikipedia.org/wiki/USS_New_York_%28BB-34%29
en.wikipedia.org/wiki/USS_Texas_%28BB-35%29
en.wikipedia.org/wiki/All_or_nothing_%28armor%29
Utolsó szerkesztés: 8 éve 9 hónapja Palanova által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 9 hónapja - 8 éve 9 hónapja #9774 Írta: zstorok75
zstorok75 válaszolt a következő témában: Amerikai csatahajó - T5 - New York
Kedves Palanova!

Ne haragudj amiért hozzászólok a cikkhez, és a hozzászólásom mindjárt a hibák említésével kezdődik!

A New York csatahajó nem 6X2 főlöveggel rendelkezik, hanem csak 5X2-vel, lévén csak 5 tornya van.
A következő probléma szintén a lövegekkel van, ugyanis a lövegek nem 305 mm-ek, hanem 356 mm-ek.

Továbbá, tudomásom szerint (legalább is az ezen oldalakon megforduló csatahajó kapitányok ajánlása alapján) csatahajóval nem lövöldöznek rombolókra AP lövedékkel. Pusztán azért, mert a rombolóknak nincs elegendően vastag páncélzatuk az AP lövedék belső töltetének aktiválásához, illetve a törzs annyira keskeny, hogy a töltet gyújtásának késleltetése miatt, a törzsön keresztülhaladó lövedék, a vízben detonál, és nem okoz számottevő sebzést a hajóban. (Természetesen az AP lövedékkel is lehet sebezni, de kevésbé hatékony.)Ezért szinte kivétel nélkül mindenki HE-t használ ellenük. (Legalább is, aki egy kicsit odafigyel rá, hogy mit csinál...)

Az írás, egyéb apró részleteibe nem mentem bele, illetve nem ellenőriztem azok helyességét, ezért csak a fentebb felsoroltakat írtam le a cikk gyors átfutását követően.


Továbbá engedd meg, hogy ezúton elmondjam a személyes véleményem az írást illetően. (Nem csak erről, hanem a KARLSRUHE-val kapcsolatban is.)

Az leírás eléggé tömör. Ez lehet az előnye is, de lehet a hátránya is az adott írásnak.
Előny akkor, ha az írás célja az adatok, tények közlése, azok gyors átláthatóvá tétele.
Hátrány akkor, ha a célja, a segítségnyújtás, kedvcsinálás, szubjektív véleményformálás, egyszóval a szórakoztatás.

Személyes véleményem szerint ezen írásoknak az elsődleges célja az lenne, hogy az olvasó érdeklődését felkeltse egy hajóval kapcsolatban, személyes tapasztalatokat osszon meg az adott hajóról vagy tanácsokkal szolgáljon az eredményesebb használatához, például azért mert az adott hajó más játékstílust követel, mint a többi.
Ebben az esetben egy írás akkor lesz érdekes az olvasó számára, ha nyelvezete könnyed, a szöveg jól strukturált és gördülékeny. A különböző fejezetek között, az írás kapcsolatot teremt, átvezetve az olvasót az egyik gondolatmenetből, a másikba. Ellenőrizhető, valódi adatokat tartalmaz, és a főbb pontoknál, mind tárgyilagos, mind szubjektív összehasonlításokat ad.
Szükséges, hogy az írás kellően objektív legyen, de ne nélkülözze a szubjektív véleményeket sem.
Az írásnak elegendően részletesnek kell lennie ahhoz, hogy a főbb sajátosságokat és a lényeges részleteket felhasználva, megismertesse és bemutassa az adott járművet az olvasónak, ugyanakkor ügyelve arra, hogy a túlzott részletek ne tereljék el az olvasó figyelmét a témáról. Tegye mindezt olvasmányos formában, megfelelő mennyiségű háttér információ felhasználásával, hogy fenntartsa az olvasó érdeklődését. Az írásból derüljön ki a szerző véleménye és tapasztalatai is az adott járművel kapcsolatban, és nem csak a puszta tények közlésére koncentráljon.

A gondom az írásoddal kapcsolatban az, hogy számomra nem elegendően olvasmányos, vagyis nem köti le eléggé a figyelmem. Nem motivál arra, hogy a kesébbiek során visszatérjek, és egy-egy részletét, vagy akár a teljes cikket újra elolvasva felfrissítsem az emlékezetem a hajóval kapcsolatban.
Az írásod nem igazán tartalmaz olyan információkat, amelyeket máshonnan nem, csak egy rutinos játékostól, vagyis első kézből (pl a cikk szerzőjétől) lehet beszerezni. Pedig szerintem az emberek nagy többségének ez fontos, vagy akár pont ebből a célból olvas ilyen elemzéseket/leírásokat.
Vagyis miután elolvastam, nincs az az érzésem, hogy megkaptam a legtöbb információt, amire szükségem volt az adott hajóval kapcsolatban. Továbbá nem okoz késztetést arra, hogy az adott hajót kiprobáljam, de nem is próbál meggyözni róla, hogy elkerüljem.

Kicsit az az érzésem, hogy csak gyorsan le akartad tudni a dolgot, minimális energia befektetéssel. Holott a jó munkához idő kell. Szerintem ahhoz, hogy mások számára is, egy valóban hasznos és jól használható dolgot alkossunk, sajnos rá kell szánni a kellö időt. Márpedig a közösségi oldalakon megosztott írásoknak, ez lenne az elsődleges feladata.

A fent leírt véleményem nem a személyednek/röl szól, hanem a munkádnak/ról. Nem azért írtam le, hogy bántsalak, hanem azért, hogy minél élvezetesebb cikkek szülessenek a késöbbiekben, és ezáltal az ide látogató felhasználók, (többek között én is...) teljesebb körű és jobban használható anyagokkal gazdagodjanak.

Köszönöm megértésed, és remélem, felhasználsz majd pár dolgot az itt elhangzottak közül.

További eredményes munkát, és jó játékot neked.
Utolsó szerkesztés: 8 éve 9 hónapja zstorok75 által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 9 hónapja #9775 Írta: vonKurz
vonKurz válaszolt a következő témában: Amerikai csatahajó - T5 - New York

Palanova írta: Szerkesztés alatt - Hajóelemzés

Történelmi háttér

Páncélzat /Survivability/ 49, fejlesztés után 51
41500 HP, fejlesztés után lesz 43800, gyengébb, mint a szintbeli japán csatahajók, de a kétszer több löveg kárpótol érte. Hajlamos felgyulladni és citadella sebzést kapni, így javítás amikor csak lehet, legyen kéznél.

Melyik lőszerrel mire?
HE lőszerrel a puha célpontokra, rombolókra és anyahajókra.
AP lőszerrel cirkálókra és csatahajókra.

Légvédelem

Agilitás

Láthatóság /Concealment/ 43
14km-ről már látható, ami pont a lőtávolságunk,


Fogyóeszközök
Hajójavítással óvatosan bánjunk, mert elfogyhat, érdemes használni, de nem érdemes azonnal elnyomni, amint a hajónkat sérülés éri. Felváltva használva a Damage Control Party-val, eléggé sokáig a vízfelszínen maradhat a hajónk.
Alapból 3 javításunk van, de a Superintendent kapitány skill +1 -et ad hozzá.

Ajánlott felszerelések
Első helyre még mindig a főlöveg fejlesztése javasolt, mely 20%-al csökkenti a főlövegek javítási idejét, a lőszerraktár robbanási esélyét és az ágyúk megsérülését.
Második helyre a 3 javítás közül talán a meghajtás fejlesztése javasolt, mely 20%-al csökkenti a meghajtás kilövését illetve ha mégis kilőtték, akkor a javítási idejét.

Ajánlott kapitányi képzettségek
1 pontos: Situation Awerness és/vagy Basic Firing Training
2 pontos: Expert Marksman esetleg Incoming Fire Alert
3 pontos: Vigilance és/vagy Superintendent


Teljes tűzerejét egy oldalra tudja koncentrálni, AP-val oda tud csapni ha a célpont 10-14 km között, vagy 4km-en belül van és nem romboló vagy anyahajó.
Hátránya a kis lőtávolság és erre még a felderítő-célmegjelőlő repülő hiánya is csak rátesz egy lapáttal. Egy T4-es Phoenix is ellő 13,7km-re, ahogy egy Kuma is 12,4km-re, ráadásul ha megvan már nekik az Advanced Firing Training kapitányi skill, akkor meg simán túl is lövik a szintbeli amerikai csatahajó osztályt. Ez az alap 11km, növelve 14km nagyon kevés.

Fejlesztési fa
Fentebb kitértem a fejleszthetőségekre,
Radarfejlesztéssel a csatahajó ágon tudunk továbbhaladni.
Hajótörzsfejlesztés az Anyahajó ágat nyitja meg.


ne haragudj, van neked ilyen jószágod ? kicsit olyan az érzésem, mintha mentél volna néhány kört japán hajókkal, aztán a wiki alapján lemásoltad volna a statisztikát...
pl nem 14 km lőtáv, hanem 16+, mert ráteszed a növelőt,
fejlesztési fa ? az a wyoming amire te gondolsz,
azt a 4 km-n bellul, illetve 10-14 km kozotti lotav alatt ertem mire gondolsz, a beesesi szogekre, de hulyeseg...
olyan lassan tolt szegeny, mint minden mas csatahajo is, hogy cirkalora ellen tenni kell az ap-t, oszt tokmindegy milyen messze van stb...

felszerelések közül a meghajtást én nem tettem fel még rombolóra se, oda talán lenne értelme, de van ez a kis cucc, amivel kevésbé gyullad meg, meg kisebb az eselye a floodingnak...

a második skill nem expert, esetleg incoming fire alert, hanem csatahajóra kötelező kapitány skillek,

1. Situation Awareness
2. Incoming Fire alert


most elakadtam kicsit ezen a hp dolgon, komolyan mondom :D
meg ennyire nem nézhetted el, hogy ebből jön a Langley...

szóval nem, nem ebből jön a Langley, hanem ez a Wyoming elemzése, és nagy általánosságban ezt durván összecsaptad sztem, tényleg durván, legkozelebb olvasd el ketszer mielott kozzeteszed az elemzest :D
A következő felhasználók mondtak köszönetet: Justice

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Palanova
  • Témaindító
  • Látogató
  • Látogató
8 éve 9 hónapja - 8 éve 9 hónapja #9781 Írta: Palanova
Palanova válaszolt a következő témában: Amerikai csatahajó - T5 - New York
Szerkesztés alatt van még. Vagyis nincs befejezve, ami kész van belőle az a történelmi háttér. A többit még írom.

zstorok75:
eltérőek az igényeink. Engem az érdekel hogy az adott hajó a szintjéhez képest mit tud, mire lehet használni, mi a feladata. Ezt tényszerűen érdemes előadni szerintem és nem saját csataélményeket mesélni róla.
Mikor felmerült az elemzések készítése megtárgyaltuk milyen infók érdemesek ha benne vannak. A történelmi rész ellen voltam, mert a játékhoz nem tesz semmit hozzá. Nem leszel jobb játékos attól hogy tudod a hajó életútját. Vagy hogy milyen csatákban vett részt. De beleírom, mert volt rá igény, igaz igyekszem azt is tömören. Saját véleményt a végére írók a táblázat alá, hogy akit esetleg zavarna az író személyes véleménye annak ne kelljen átugornia és a következő bekezdésekben hasznos infó után kutatni. Olvasmányosnak meg figyelemfelkeltőnek szerintem nem kell lennie egy elemzésnek. Számomra az elemzés az előnyeit, hátrányait mutatja be, tényszerűen hogy mire való az a hajó.
Amely hajónál úgy érzem hogy erre-arra ki kell térnem, azt legjobb tudásom szerint megteszem.
Tartom magam hogy csak akkor kezdek egy hajóról írni ha már az elite megvan vele, noha ez nem volt követelmény hozzá.

vonKurz:
Azért van itt a cikk mert több gépről írom, és nincs mindegyiken kliens hogy ellenőrizni tudjak ezt-azt. Amikor van kis időm, a történelmi részt megírom, elmentem ide, majd kliens mellett folytatom a többit és amint kész, lekerül a Szerkesztés alatt - rész a cikk elejéről.
Utolsó szerkesztés: 8 éve 9 hónapja Palanova által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 9 hónapja - 8 éve 9 hónapja #9796 Írta: zstorok75
zstorok75 válaszolt a következő témában: Amerikai csatahajó - T5 - New York

Palanova írta: Szerkesztés alatt van még. Vagyis nincs befejezve, ami kész van belőle az a történelmi háttér. A többit még írom.

zstorok75:
eltérőek az igényeink. Engem az érdekel hogy az adott hajó a szintjéhez képest mit tud, mire lehet használni, mi a feladata. Ezt tényszerűen érdemes előadni szerintem és nem saját csataélményeket mesélni róla.
...


Kedves Palanova!
Igazad van, viszont elfelejted azt, hogy a száraz adatok önmagukban nem adnak megfelelő képet arról, hogy a JÁTÉKBAN hogyan is viselkedik az adott, hajó. Többek között azért sem, mert a játék készítői sem csak, ezen adatok meg változtatásával módosítanak egy-egy hajó tulajdonságain. (Olyan ez, mintha egy autóverseny győzteseit és veszteseit, pusztán a száraz paramétereik alapján döntenéd el, függetlenül attól, hogy hogyan is tejesítenek a pályán. Hasonlóan az autós-kártyákhoz…) Sokat elárulnak a puszta adatok, de nem eleget. Tehát az, hogy mentesíteni kell egy elemzést a személyes tapasztalatoktól, nem tartom helyénvalónak.

Palanova írta: ...
Mikor felmerült az elemzések készítése megtárgyaltuk milyen infók érdemesek ha benne vannak. A történelmi rész ellen voltam, mert a játékhoz nem tesz semmit hozzá. Nem leszel jobb játékos attól hogy tudod a hajó életútját. Vagy hogy milyen csatákban vett részt. De beleírom, mert volt rá igény, igaz igyekszem azt is tömören.
Saját véleményt a végére írók a táblázat alá, hogy akit esetleg zavarna az író személyes véleménye annak ne kelljen átugornia és a következő bekezdésekben hasznos infó után kutatni. Olvasmányosnak meg figyelemfelkeltőnek szerintem nem kell lennie egy elemzésnek. Számomra az elemzés az előnyeit, hátrányait mutatja be, tényszerűen hogy mire való az a hajó.
Amely hajónál úgy érzem hogy erre-arra ki kell térnem, azt legjobb tudásom szerint megteszem.
...


Mint, azt korábban leírtam, szükséges egy megfelelő váz az írásnak, mely keretbe foglalja és meghatározza a szükséges részeit, adatait a megosztani kívánt információnak.
Viszont egy cikk megírása közben az alkotónak lehetősége van ezen belül rugalmasan mozogni, összegyűjtve és beleszőve olyan háttér információkat mely hasznos részletetekkel szolgálhatnak. (És nem utolsó sorban a száraz adatokat fellazítják, kötetlenebbé, érdekesebbé teszik az írást.)

A történelmi háttér az írás elején, a bevezetés szerepét töltené be. Feladata a hajó bemutatása, megismertetése az olvasóval. Szükséges, hogy megfelelő mennyiségű információt tartalmazzon, mert ezek hiányában nem készíti fel, és hangolja rá kellően az olvasót, a szöveg további mondanivalójára. Fontos, hogy ne legyen túl részletekbe menő sem, hisz a hajóelemzés kiegészítésére, bevezetésére szolgál, nem pedig önálló történelmi leírásként.

Egy elemzés célja továbbá az, hogy feltárja az olyan részleteket az adott témában, jelen esetben egy adott hajóval kapcsolatban, melyek a főbb és a könnyen fellelhető adatokból nem derülnek ki. Melyek nincsenek publikálva vagy nem teljesen egyértelműek. Az elemzésnek ezért valamilyen mértékben, részletekbe menőnek kell lennie, (pontosan azért, amit a szó is takar) hogy kielemezze, feltárja a felszín alatt megbújó részleteket, rávilágítson a fontosabb és meghatározóbb részletekre.
Ehhez viszont óhatatlanul is szükséges egy bizonyos mennyiségű tapasztalat az adott dologgal kapcsolatban. Ezen tapasztalatoknak köszönhetően, valamilyen érzelmi kapcsolat is kialakul az írás tárgyával.
Mint említettem, egy ilyen elemzésnek, szükséges tartalmaznia, nem csak a főbb, de a részletesebb személyes tapasztalatokat és érzelmi kapcsolatokat is, hiszen ezek az információk azok, amelyeket máshonnan nem tud az olvasó beszerezni. (Gondolj a TV-re. A puszta adatok nem adnak elegendő információt a létrehozott képről. A száraz adatok alapján nem tudod egyértelműen eldönteni, hogy a megjelenített kép, számodra elegendően éles e, a színek elegendően teltek e, a kontraszt olyan e, mint amit te elképzeltél, stb., stb., stb.)

Sajnos az írásodból pont ezek az információk hiányoznak, azok, amelyek csak tapasztalat útján beszerezhetők. A másik hibája az írásnak, hogy ezen információk mennyisége, túl szegényes. Ahogy vonKurz is említette, olyan érzése támad az olvasónak, mintha te sem rendelkeznél ezekkel az információkkal, mert csupán a kötelező mennyiségű kört tetted meg az adott járművel. Említettem továbbá azt is, hogy a részletesebb információk hiányoznak az írásodból, amitől az elemzés, elemzés lesz. Amelyek valóban rávilágítanak és alátámasztják a különbségeket, az erősségeket vagy gyengeségeket.

Így, ebben a formában az írás, nagyon vegyes képet ad, és összezavarja az olvasót. Elemzésként, nem szolgáltat elegendő részlettel a hajóról, ugyanakkor összehasonlító táblázatnak sem nevezhető, a tartalmazó személyes vélemények miatt.(Ezt a konkurens oldalon lévő, összehasonlító táblázat valósítja meg leginkább.)
Véleményem szerint legközelebb, az összefoglaláshoz áll, mivel túlnyomó többségben csak a főbb adatokat tartalmazza, illetve, nagyjából mentes az érzelmi kapcsolattól.

Amennyiben úgy gondolod, hogy elegendö, pusztán a föbb adatok közlése, párhuzamba állítása egymással, abban az esetben a leg célravezetöbb, egy táblázatos forma létrehozása lenne. Úgy gondolom annak is megvan a maga szerepe, és az is hasznos lehet, bár tény, hogy más funkciót töltene be mint egy elemzés.
Arra buzítalak, hogy hozz létre egy ilyet, ha számodra az jobban használható, így legalább nem kell, a részedröl haszontalan dolgokkal, mint például a történelmi háttérrel, vagy a személyes, szubjektív vélemények megírásával foglalkoznod.
Ezen információk nélkül is, úgy gondolom, hatalmas munka egy ilyet összehozni, és biztos vagyok benne, hogy nem csak én értékelném az eröfeszítésed.

Palanova írta: …
Azért van itt a cikk mert több gépről írom, és nincs mindegyiken kliens hogy ellenőrizni tudjak ezt-azt. Amikor van kis időm, a történelmi részt megírom, elmentem ide, majd kliens mellett folytatom a többit és amint kész, lekerül a Szerkesztés alatt - rész a cikk elejéről.


Amennyiben ez valóban így van, úgy gondolom, hogy a fél kész szöveg tárolására, és több eszközről való elérhetővé tételére, vannak ennél sokkal jobban használható megoldások is. Többek között azért, mert ilyen formán az írás olyan adatokat tartalmazhat melyek nem valósak, ezáltal félrevezetőek/megtévesztőek lehetnek. Az itt leírt és publikált információk, a félkész mivoltukból kifolyólag, csak szemétként funkcionálnak.

Ha valóban az a célod, hogy több eszközről is elérhető legyen számodra a félkész szöveg, de azt mások is olvashassák, esetleg kommentezhessék, valamint mindenáron ragaszkodsz hozzá, hogy ezt ezeken az oldalakon tárold, akkor javaslom, hogy inkább doc/docx formátumba töltsd fel ide csatolmányként. Azért is, mert bármikor a későbbiekben, miután elkészültél vele, a nélkül törölheted, hogy fölösleges szemetet hagynál magad után az oldalon. Valamint, ahogy Jacktor is említette, számára legjobban ezek a formátumok használhatóak, vagyis előbb-utóbb úgy is át kell tenni ebbe a formátumba.
Utolsó szerkesztés: 8 éve 9 hónapja zstorok75 által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Palanova
  • Témaindító
  • Látogató
  • Látogató
8 éve 9 hónapja - 8 éve 9 hónapja #9803 Írta: Palanova
Palanova válaszolt a következő témában: Amerikai csatahajó - T5 - New York
Akkor sorban:

Viszont egy cikk megírása közben az alkotónak lehetősége van ezen belül rugalmasan mozogni, összegyűjtve és beleszőve olyan háttér információkat mely hasznos részletetekkel szolgálhatnak. (És nem utolsó sorban a száraz adatokat fellazítják, kötetlenebbé, érdekesebbé teszik az írást.)


A cikk (mint műfaj) esetében igazad van, de ez nem cikknek készült elve. Cikkbe ki lehet térni a történelemre, személyes élményekre, saját véleményekre de elemzésként úgy vélem ennek nem sok helye kellene hogy legyen. A tény a lényeg szerintem és nem az egyén véleménye az adott hajóról. Esetleg a tények ismertetése után egy személyes vélemény, vagy megjegyzés, de nem több. Biztos vagyok benne hogy van aki szereti pl a Pensacola-t. Én nem bírtam megkedvelni és bárhogy is próbálkoztam róla kedvezőbb képet adni nem igazán sikerült a tények alapján.
A főbb érdekességekre mint írtam, igyekszem kitérni és pár elemzés végén ki is tértem rá, ha a hajó adottságai és a csaták során tapasztalt erősségei és gyengeségei nagyon eltérőek voltak.
A saját személyes élmények részt pedig ha lehet azért nem írok bele, pl egy-egy emlékezetesebb csatát, mert bár remekül hangzik hogy T3 Kawachival sikerült összehozni 7 killt a lehetséges 12-ből, nem ez az általános. Nem lesz ettől űberbrutálOPbadass csatahajó. Csapat hozta hozta össze és nem biztos hogy megismételhető eredmény. Továbbá hála az RNG-nek nem igazán számít hogy egy-egy meccsen milyen eredmény született. 10 meccsből jó ha egy említésre méltó van maradva a Kawachi példájánál, se előtte se utána nem volt élvezetes csatám vele, következő meccse egyenesen katasztrófa volt, 0 kill.
Az elemzések megtárgyalásakor említett kötelező winrate-l már akkor sem értettem egyet, hiszen nem csak rajtad múlik a dolog és hiszem hogy a kötelező 100 meccs sem jelenti azt hogy 101.-en fogsz valami elképesztő újdonságot felismerni a hajóról amit a 30-40.után nem láttál volna.
A kevés az írás részre reagálva pedig mielőtt belefogtam meglestem a WoT oldalán az elemzéseket hogy ha már azok lettek példaként felhozva hogy mi is az elvárás. Amiket megnéztem egyik sem volt 2-3 oldalnál több, teleírva. Tehát nem éreztem szükségét hogy 8-10 oldalas elemzést írjak egy olyan hajóról amivel jó eséllyel sem más, sem én nem fog többet játszani mint amennyit kell.

Arra buzítalak, hogy hozz létre egy ilyet, ha számodra az jobban használható, így legalább nem kell, a részedröl haszontalan dolgokkal, mint például a történelmi háttérrel, vagy a személyes, szubjektív vélemények megírásával foglalkoznod.

Abban biztos lehetsz hogy ezeket nem a saját szórakoztatásomra írom, hanem segítő szándékkal. Ha egy embernek segítek vele egy csatában, már megérte.

Amennyiben ez valóban így van, úgy gondolom, hogy a fél kész szöveg tárolására, és több eszközről való elérhetővé tételére, vannak ennél sokkal jobban használható megoldások is.

Két hete így írom ezeket és eddig nem volt probléma. Feltételezem hogy innen a fórumból könnyebb kiszedni a szerkesztőnek az infót, mint akármilyen docból ahol megvan a lehetőség a formázás szétesésére, rossz oldalmegjelenítésre. Plusz ide már html kódokkal kerül a szöveg, doc esetén meg lehet végigmenni az egészen és megcsinálni a formázását nulláról.
Utolsó szerkesztés: 8 éve 9 hónapja Palanova által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.242 másodperc

Fórum hozzászólások

  • Nincs üzenet

Please publish modules in offcanvas position.

Ez a weboldal sütiket használ annak biztosítására, hogy Ön a lehető legjobb élményben részesüljön oldalunkon.